Szerettel köszöntöm!

coach-mediátor, alternatív képességfejlesztő,One brain, Touch for health, Brain gym kineziológus

Mivel is foglalkozom pontosan?

 

Szeretettel üdvözlöm!

Önálló tevékenységemet 2013-ban kezdtem, azóta nagyon sok tapasztalattal és tudással lettem gazdagabb. Életem legjobb döntésének tartom az utat, amit választottam.

Sokáig „tévelyegtem”, 18 évig dolgoztam a logisztika szakterületen, és rengeteg emberrel élethelyzettel találkoztam. Már igen fiatalon megfogalmazódott bennem, hogyan is lehetnék hasznára embertársaimnak, és a közösségnek. Látva, hogy az emberek többsége küzd valamilyen megoldandó feladattal, végül annak szenteltem az időmet és az életemet, hogy a dolgok mélyére ásva, a legmélyebb megértéssel és önmagam „megtanulásával”, letisztult formában mindezt átadjam azoknak, akik ennek szükségét érzik.

A 18 év munkában eltöltött idő, és az ez idő alatt megtapasztalt dolgok, érzelmek segítettek abban, hogy kialakítsak egy hatékony módszert, melyet tulajdonképpen a kineziológiára alapozva kibővítettem egyéb más módszerekkel is. Az áttörést gyermekem születése hozta, 2009 óta még mélyebb, még tisztább eszközök biztosítják számomra, hogy megtaláljam a módját a hozzám fordulók segítésének.

Munkám és kezeléseim lényege, hogy a problémával küszködők újra erőre, lendületre kapjanak, visszanyerjék önmagukban vetett hitüket, és boldog, teljes életet tudjanak élni bűntudat nélkül a saját értékeik szerint, akár gyermekről, akár felnőttről van szó.

Szeretettel várom a hozzám fordulókat!

 

Az 1960-as években született kineziológia alapjai a kiropraktikában, osteopathiában, a hagyományos kínai orvoslásban és a modern neurológiában gyökereznek.  A gyengéd  módszer a test visszajelzéseit használja, és azt az alaptézist, mely szerint az izmok az érzelmek tükörképei. Az izmok tesztelése révén a kineziológussal való konzultáció ezen érzelmek kezelésére, feltárására irányul: az érzelem és az érzelmi stressz tudatosításával, az általuk kiváltott energetikai blokkok feloldásával új választási lehetőséget kínál fel, és megindítja az egyensúly állapot visszaállítását.

De vajon hogyan működik? Hogyan történik egy kezelés? Mi a kineziológia?

A kineziológia egy olyan szakmai gyakorlat, melynek célja az egyensúlyi állapot és a fizikai, szellemi és társadalmi jólét előmozdítása. (Az Európai Unió a nem hagyományos gyógymódok kategóriájába sorolja.) A kineziológusok nem orvosok és nem gyógyítanak, technikájuk csupán megkönnyíti a stressz kezelését.

A kineziológia alapelvei:

A kineziológia az 1960-as években született George Goodheart amerikai csontkovács munkájában. Elmondása szerint a meridiánok (a testen átívelő energia áramkörök) és az egyes izmok között kapcsolat van. Ezek az izmok az érzelmek tükrévé válnak: amikor érzelmi stresszt élünk meg az izomtónus megváltozik. Itt azért szeretném megjegyezni, hogy nem maga a stressz a probléma. Minden csak egyensúly kérdése: ha túlságosan vagy ha nem eléggé vagyunk stresszesek, ha túl sok vagy túl kevés az inger, a belső egyensúly megborul és ezt az egyensúlytalanságot kompenzáljuk.  A kompenzációs eszközök általában különféle élelmiszerek, cigaretta, alkohol, túlzásba vitt sport, egészségtelen (függőségi) emberi kapcsolatok stb. Az egyensúlytalanság jelei gyakran megmagyarázhatatlan tünetekkel, esetleg fájdamakkal járnak, és a legtöbb esetben semmilyen kivizsgálás nem mutat tényleges eltérést, betegséget, így a pszichoszomatikus tünetek jelezhetik a stresszlenyomatok jelenlétét a testben.

Általában 3-4 alkalom elegendő egy adott probléma kezelésére, de ezt előre nem lehet meghatározni, hiszen sokszor már 1-2 alkalom is jelentős változásokat hozhat.

Milyen is a kineziológiai foglalkozás?

Elsőként meg kell határozni a problémát, és azt a pozitív célt, amit az egyén el szeretne érni. Bármely kezelés előtt a kineziológus arra kéri Önt, hogy nevezzem meg egy problémát és egy célt tűzzön ki. Például: “Mindig gyomorgörcsöm van, amikor megyek a munkába, mert attól tartok, hogy nem tudom jól ellátni a feladataimat. Célom, hogy nagyobb önbizalommal tekintsek önmagamra, és belső nyugalommal mehessek munkába.”  Nagyon fontos, hogy egy célt szem előtt tartsunk, mert a kineziológiai foglalkozás célja éppen egy probléma megoldása. Tesztelt izom a kérdésekre válaszol, nem a személyre. E probléma és cél alapján a kineziológus szerepe kérdéseket felvetni annak érdekében, hogy az egyén jobban megértse a saját működését, a stressz megnyilvánulásainak formáit és hogyan tudja megtanulni azokat kezelni.

Kineziológiai izomteszt:

A kineziológus “teszteli” az izmokat, hogy kommunikáljon a test memóriájával. Szükség van egy jelzőizomra, mely a központi idegrendszerrel van kapcsolódva. A tesztelés kezdetekor egy előre meghatározott protokoll szerint végzett úgynevezett előtesztekkel a kineziológus ellenőrzi az izom helyes működését, és az igen / nem válaszok jelzéseit. Ezután szükségszerűen több izom tesztelése is megtörténik annak érdekében, hogy megtaláljuk a zavartalan energiaáramlást akadályozó energiablokkokat.

A kineziológus a kineziológiai kezelést – képzettségétől függően – egyéb más alternatív gyógymóddal is kiegészítheti: Bach virágterápia, relaxáció, hang-, szín- vagy mozgásterápia….Bármilyen alternatív dolog szóba jöhet.

Fontos megjegyezni, hogy a kineziológiai kezelés során mindenképp történik izomtesztelés, így amennyiben Ön olyan kineziológusnál járt, ahol ez nem történt meg, mindenképp érdemes rá odafigyelni.

A kineziológus nem jövendőmondó, és nem is csodadoktor.  Oldásaink az egyén teljes tiszteletbe tartásával történnek, melyeket megfelelő módon, megfelelő időben feltett megfelelő kérdésekkel segítünk, az egyén magánéletének megsértése nélkül.

 

Néhány tény, amit eddig lehet, hogy nem tudtál azokról az emberekről, akik segítik az utadat különböző módszerek segítségével…Remélem ez a kis írás segít Neked abban, hogy más perspektívából tekints a segítődre! Ha így teszel, még jobb eredményekre számíthatsz a közös munkátok, és az életed során is!

  1. Minden segítő ember is egyben

Nem varázsló, nem egy mesebeli lény varázspálcával, hanem ugyanolyan ember, mint bárki más. Azzal a kötelességtudattal él, hogy önmagát folyamatosan képezve mások felemelkedését szolgálja. Arra kötelezte el magát, hogy lámpást tart eléd, de arra nem vállalhat garanciát, hogy elindulsz-e a cselekvés útján.

  1. A segítő nem adhat megoldást Neked

A megoldás Te magad vagy önmagad számára. A segítő nem teheti meg helyetted a szükséges lépéseket és döntést sem hozhat a Te nevedben. Ellenben rávezet kívülállóként arra, hogyan választhatsz másképp egy adott szituációban, és eszköztárat sorakoztathat fel, amikből válogathatsz. A megoldás és alkalmazás a Te feladatod.

  1. A segítőnek is szüksége van segítségre

Annak ellenére, hogy másokon segít, a segítőnek is vannak megoldandó feladatai az életében, a megélt tapasztalatai által válik hitelessé, és hatékonnyá. Amikor egy segítővel ülsz szemben, biztos lehetsz benne, hogy a Te problémád őt is érinti, így azzal, hogy Téged kezel, önmagában is rendezi az adott érzelmi fordulatot. Néha a segítő más segítőhöz fordul és ez így van jól. Attól még nem kevésbé jó a szakmájában.

  1. A segítőnek megsokszorozódik a töltődésre való szükséglete

A segítő akarva- akaratlanul is kapcsolódik a hozzá fordulóhoz. Ez nagy önfegyelmet és ezáltal energiát követel tőle, így fokozott szüksége van a pihenésre, kikapcsolódásra. Teherbírása is korlátozott, hiszen lehet, hogy nem végez fizikai munkát, és nem nyújt át kézzel fogható terméket, de az ő munkája is rengeteg energiát igényel. Azzal, hogy pihenő idejét tiszteletben tartod, biztosítod neki és magadnak, hogy legközelebb is a maximumot kaphasd tőle.

  1. A segítőnek is van családja, kötelezettségei

Amellett, hogy másokon segít, minden segítőnek megvannak ugyanazon emberi kötelezettségei, mint bárki másnak. Családja, gyerekei, szülei, unokái és barátai vannak, akikkel szintén ápolja a kapcsolatait, így lehetséges, hogy azonnal nem áll rendelkezésére elég idő megválaszolni egy e-mailt, vagy üzenetet. Mivel ő is ember (lásd 1-es pont), előfordulhat, hogy az ő közvetlen környezetében és a saját életében is akad rendeznivaló.  Légy vele türelmes, és ne ítéld meg, ha épp nem tud 100%-ban feléd fordulni.

  1. A segítőnek is van munkaideje

Annak ellenére, hogy segítségnyújtásra született és erre kötelezte el magát,  neki is van munkaideje. Mindegy, hogy mennyire gyorsult fel a világ, nem tud mindig mások rendelkezésére állni, de biztos lehetsz benne, hogy mindig azon lesz, hogy az első adandó alkalommal kapcsolatba lépjen Veled.

  1. A segítő az idejét adja el Neked

Nem kézzelfogható dolgot értékesít a segítő, hanem az idejét, amiről tudjuk, hogy korlátozott, hiszen a nap 24 órából áll, és ebből kell gazdálkodni. Ez nem egy szupermarket, ahonnan bármikor bármit leemelhetünk a polcról. Így ha bejelentkezel hozzá, tartsd szem előtt, hogy ő ezzel kalkulál, a napját és a többi, Veled egy cipőben járó embertársad idejét is Hozzád is igazítja. Ha mégis lemondanád a foglalásodat, főleg utolsó pillanatban, jusson eszedbe a kérdés, hogy kompenzálhatod-e az ő kiesett munkaóráját. Hálás lesz érte!

  1. A segítő is választhat

Nem csak a bejelentkező, de a segítő is választhat, hogy adott ügyet vállal-e vagy sem. Ezt vedd jónéven, és fogadd el tőle, ha esetleg egy másik szakembert ajánl Neked. Ez a döntése is a Te javadat szolgálja, fogadd szeretettel. Bízz abban, hogy Neked akarja a legjobbat.  Abban is dönthet, hogy a hozzá intézett, kezelési időn kívüli kérdésre azonnal, vagy megkésve válaszol.

  1. A segítőnek is vannak álmai

Álmaik megvalósítása kizárólag rajtuk múlik, és ezért felelősséget vállalnak. Míg ők segítenek másoknak, és építő jelleggel terelgetik őket saját útjukon, addig a hozzájuk fordulók jelenlétükkel és bizalmukkal támogatják őket ebben. Így lesz a segítővel való kapcsolat mindenki számára kiegyensúlyozott, adok-kapok jellegű kapocs, melyben egyformán fontosak vagytok egymásnak.

  1. A legtöbb segítő egyéni vállalkozó

Az egyéni vállalkozó, mint működési forma, az egyik legnagyobb kihívás. Nincsenek kollégái, senkire nem testálhat rá feladatokat, egy személyben tervez, kivitelez, végrehajt. Ő a marketinges, a pénzügyes, a kreatív igazgató, a sales manager, a projekt manager, a szerző, a közösségi média felelős, és ezek mellett a 4-es pontban foglaltak szerint minden más is. Ez a tény hatalmas önfegyelmet, szervezettséget igényel, és egy erős, megtartó belső erőt. Az egyéni vállalkozónak önmagát kell motiválni, megtalálni minden nap azt a szépséget és azt a célt, ami lelkesedést vált ki belőle. Ha ebből a megvilágításból nézed őt, és tekintettel vagy rá, biztos lehetsz benne, hogy mindig a legjobbat kapod tőle, és Te is elégedett leszel.

  1. A segítő általad a családodat is kezeli

A Benned lezajló pozitív változásokat a környezetedben élők is észlelik majd, ezzel értük is sokat teszel. A magadban feloldott érzelmi elakadások feldolgozásával tehát több legyet ütsz egy csapásra, így egy kezelés is „több az egyben” kezelésnek minősül.

  1. A segítő megérzi, ha nem bíznak benne

A bizalomhiány, a kétely azonnal érzékelhető a beszélgetés során. A segítő dolga nem az, hogy meggyőzze a bejelentkezőt arról, miért jó neki, hogy ott van. Ha segítőt választasz, a sikeres munkának a bizalom az alapja. Ezzel tudod a legjobban a tudomására hozni, hogy tiszteled és elismered eddigi tapasztalatait, tudását, és azokat az erőfeszítéseit, amit azért tesz, hogy elkísérjen utad egy szakaszán. Mint minden másért, ezért is hálás lesz!

  1. A segítőnek is vannak érzelmei

A segítő emberek is éhesek, szomjasok néha. Van, hogy nem alszanak, és bukdácsolva próbálnak egy adott élethelyzetben előre haladni. Sírnak, nevetnek, töprengenek vagy épp döntésképtelenek, de az is előfordulhat, hogy dühösek, vagy épp túlcsordulóan boldogok, és 5 centivel a föld fölött járnak. Ez teszi őket emberivé, ez adja meg nekik azt a többlet energiát, amit szintén önfejlesztésre fordítanak, hogy még letisztultabban tudjanak foglalkozni a hozzájuk fordulókkal. A köszönet minden formája hálával tölti el.

+ 1: A segítők nem ítélik meg az emberi sorsokat

A segítő feltétel nélkül fogadja el a hozzá fordulókat, megnyugtató szeretettel és gyengédséggel övezi őket. Előtte nincs ok szégyenkezni, úgyis a megoldás alapú gondolkodást helyezi előtérbe.

 

BEJELENTKEZÉS:

A bejelentkezéseket telefonon munkaidőben, 8-17 óra között tudom elfogadni annak érdekében, hogy elkerüljük azt a rengeteg felesleges időt, melyet üzenetek írásával töltünk. Mivel rengeteg üzenetet dolgozok fel naponta, és elég sok időt töltök autóban is, ezért sajnos előfordult, hogy az üzenetben történt időpont kérésekre nem tudtam időben válaszolni (vagy nem is válaszoltam, mert “kinőtt a zsákból”)

Abban az esetben, ha épp kezelek, és nem válaszolok a hívásra, az első adandó alkalommal vissza fogom hívni, amennyiben telefonszámát a készülék kijelzi.

A honlapon lehetőség van online időpont foglalásra is, az ÁSZF-ben megadott feltételek szerint.

LEMONDÁS:

Kérem, hogy tartsuk tiszteletben egymás időbeosztását, és az ezzel járó anyagi vonzatot. Kérem, legyen tekintettel arra a tényre, hogy nekem ez a munkám, és én az időmet/tudásomat értékesítem Önnek, mellyel kalkulálok is. Sajnálatos módon többször is előfordult, hogy az utolsó pillanatban kaptam lemondást, mely meggátolja, hogy a megüresedett helyet kiadjam másnak. A lefoglalt időpontok egymásra vannak építve, és korlátozottan elérhetőek, ezért a mai naptól az alábbi feltételek szerint kezelem a lemondásokat:

–   48 órán belüli lemondás esetén a kezelés árának 50%-a kerül kiszámlázásra

–   24 órán belüli lemondás esetén a kezelés árának 80%-a kerül kiszámlázásra

 Ki nem egyenlített számla esetén a továbbiakban nem vállalom a további kezelést vagy konzultációt!

Online foglalás / előre fizetés esetén:

  • 48 órán belüli lemondás esetén 50% kerül visszautalásra
  • 24 órán belüli lemondás esetén 20% kerül visszautalásra

Touch for Health I-IV. (2016)

One Brain (3 in 1 Concept) I-VII. (2013 – 2014)

Allergiák oldása (1 napos képzés)

Wellness Kineziológia – Győzelem a distressz felett

Wellness Kineziológia – Rögzült érzelmek oldása

Sportkineziológia I.modul (2018)

Tanácsadás gyakorlata modul (2015)

Gyorsított tanulási technikák I-II. modul (2015)

Brain Gym 101 (2014)

Optimális agyi szervezettség (OBO) (2016)

Mozgásterápia a tanulási nehézségek megelőzésére és oldására  (2015)

Alternatív Képességfejlesztő Tanácsadó (2015)

Access Bars Facilitátor (2016)

FaceLift Facilitátor (2017)

Természetgyógyászati alapismeretek szakvizsga (2014)

Egészségügyi alapismeretek szakvizsga (2014)

Kineziológus szakvizsga (2014)

Életút elemző terapeuta modul (2016)

 

ENKK működési nyilvántatási igazolvány száma: 221679 (Érvényessége: 2021.05.27.)

MESZK tagsági igazolvány száma: 3111883 (Érvényessége: 2020.03.31)

Mediátor, life és /business coach, nemzetközi IACM-CBLC tanácsadói fokozat (Dr.Kollár Coach Iskola, Tanúsítvány száma: SLB1/19/12/18/1