Rólam mondták

Szia Edinám! Nem tudom mit tettél velem, de happyness van!
Jó reggelt Edi! Köszönöm szépen, hogy elindítottál. Vasárnap, hogy át kellett állítani az órát, esküszöm, ahogy csináltam a kávémat, az jutott eszembe, hogy de jó lesz „előbb kelni”, hogy mindenre legyen idő.
(24 éves nő)
Már most olyan, mintha változott volna a hozzáállásunk egymáshoz. Mint a részemről, és egy kicsit az övéről is, nekem munka közben is hiányzott, vágytam a társaságára. Remélem így marad, és helyrejön, ami elcsúszott. Köszönjük!
(24 éves nő)
Szia Edina! Csak beköszönni és megköszönni jöttem. Régen jártam nálad, de mindenképp szeretnék még menni, mert van még feladat, csak most másfele terelget kicsit az élet. Ettől függetlenül olyan sokszor emlegetlek, olyan változást hoztál az életembe, ami hatalmas kincs. Közel fél éve egyre nagyobb nyomás nehezedik rám a munkahelyen, és gyakran rácsodálkozom arra, ahogy ezt kezelni tudom. Fura módon jellemzően nyugalmat érzek, persze van egy minimális feszkó olykor, de korántsem annyi, mint amennyit anno generáltam volna magamban. Szóval csak szeretnék visszajelzést adni, hogy a munkásságod egy kincs. Minden túlzás nélkül állítom ezt. Hálás vagyok! Köszönöm szépen! Sokat tanultam Tőled és szeretnék még a jövőben is.
Képzeld hihetetlen pozitív irányt vett bátyámmal a kapcsolatunk mióta nálad voltunk. Életükben nem beszélgettünk ilyen őszintén és ilyen sokat. Persze dolgozunk rajta továbbra is hogy ezt az állapotot megtartsuk és tovább fejlesszük. Meg tudtuk beszélni a “köldökzsinór” elvágását is, terveket készítünk együtt a saját életünkre vonatkozóan úgy, hogy közben távolról is megtartsuk a testvéri viszonyt. És olyan dolgokat mondott nekem amiket eddig sosem. Apukám is teljesen más, érdeklődő és kommunikatív, anyukám pedig ezerszer a tudtomra adja hogy nem kell minden nap a nyakán lógnom ahhoz hogy jól legyen úgyhogy éljem a saját életem. Én pedig elkezdtem bele ásni magam a spirituális világba, problémák megoldásának különböző megközelítésébe.. úgyhogy jól vagyunk, neked köszönhetően. 🙂
(26 éves nő)
„Szia Edina! Nagyon szépen köszönöm az időt, amit ismét rám szántál. Amióta Hozzád járok rengeteget változott az életem, de ami a legfontosabb, elkezdtem szeretni önmagam. Még van munkám, de dolgozunk, dolgozok rajta. Köszönöm.
Szia Edina! Olyan dolgokat, embereket, érzéseket hoz az élet, amiket maximálisan az általad mutatott útnak tudok be. Dolgozok magamon és olyan hittel próbálok élni, ami eddig sose volt meg. Nagyon hálás vagyok, hogy megismertelek és hogy segítesz nekem. Hosszú az út, de tudom, hogy minden jobb lesz. Köszönöm!
Shopping Cart
hu_HU