Online adventi naptár – napi üzenet a csoki mellé

Szeretem a Karácsonyt.  Amióta anya vagyok, még jobban. Adni csak azt tudom, amit gyerekként kaptam, és ma már tudom, mitől is volt olyan varázslatos az ünnep.

Ilyenkor valahogy még jobban engedem a szívemet szárnyalni, ahogy az év minden más napján is igyekszem. Az jár a fejemben, hogy mit tehetnék azokért, akik keresik magukban a jót érzéseket, vagy egyedül vannak, mert a szeretethez bizony mindenkinek joga van.

Sok apró dolgot tehetünk másokért egy olyan világban, ahol eluralkodott az anyagias megközelítés: nagy ajándékok, vég nélküli stressz és rohanás, a nyugalom, a figyelem, az együtt töltött minőségi idő és a szeretetteljes várakozás helyett, melyre szinte szomjazik a lélek, csak őszintén be kellene vallani magunknak, mire is vágyunk igazán. Biztosan nem egy új pár bundazoknira….

Vallom, hogy a kevesebb több. Hogy szeretetet nem vehetsz meg, és a túlzásba vitt ajándékozással a lélek sérüléseit nem lehet befoltozni, csak ideig-óráig képviselnek értéket. Sok mindent ajándékozhatsz másoknak. A legnagyobb értéke azonban a figyelemnek és az időnek van, melyet azzal a szándékkal osztasz meg szeretteiddel, hogy egyszerűen csak létezzetek a szeretet létállapotában. Ehhez nem kell nagy ajándékcsomag. Megfizethetetlen az osztatlan figyelem, a kedves szavak, egy őszinte ölelés, egy apróság, egy gondolat, egy régen ki nem mondott érzelem, egy elismerés, egy nevetés….

Ennek támogatására megszületett a fejemben egy gondolat: csinálok egy online adventi naptárat csupa szív gondolatokkal, minden napra egy rövid üzenettel. Épp azon gondolkoztam hogy milyen képekkel tehetem szeretetteljesebbé a 24 üzenetet, amikor összehozott a sors egy hölggyel, aki csodálatos illusztrációkat készít, majd csatlakozott a kezdeményezéshez egy grafikus hölgy is, aki a képek szerkesztését vállalta magára. Nem meglepő módon, ők is fiatal és lelkes anyukák, akik azonnal támogatni kezdték az ötletet és boldogan megkezdtük az alkotást. Megszületett a mi kis adventi naptárunk, melyet szeretettel szánunk azoknak, akiknek van kedvük játszani, nevetni, szeretni, hinni, és azoknak is, akik ezeket a minőségeket újra keresik magukban. Célunk, hogy melegséget csempésszünk a szívetekbe, lelketekbe, otthonotokba.

A 24 üzenet a Facebookon és az Instagramon lesz látható december 1 és 24 között.

Nagy szeretettel várunk mindenkit az adventi naptár üzeneteivel az alábbi Facebook oldalakon:

Erdős Edina – Kreatív stresszoldás, önismeret, képességfejlesztés (napi üzenet)

Frányó Bianka – Icinke Műhely (aquarell illusztráció)

Sipos Emese – Reklámgrafikus – Kistarcsa (szerkesztés)

Bátran oszd meg másokkal is, hogy együtt örülhessünk! 

Kellemes ünnepi készülődést kívánunk!

Panier
fr_FR