Kibeszélő kártyajáték

Kibeszélő – a kártya története
Munkám során azon töprengtem, milyen eszköz segítségével tudnám még jobban beszélgetésre bírni az embereket, gyerekeket és felnőtteket. Mivel nagyon fontosnak tartottam az érzelmek kommunikációját tanítani, ezért fejben összeraktam több olyan témakört, mely érdekes és fordulatos lehet. Eleinte társasjátékban gondolkodtam, de túl vontatottnak és unalmasnak találtam volna, mert ki szeret hosszasan „érzelgősködni”? 😊 Hiszen még alap érzelmekről sem beszélünk könnyen és szívesen, gyakran beazonosítani sem tudjuk őket. Célom volt az is, hogy a szülők beszédre bírják a gyerekeiket, így időben fejleszteni tudják a gyermekek érzelmi érzékenységét és érzelmi kifejezőképességüket.
Továbbá szomorúan láttam, hogy ebben a gyorsan fejlődő technikai világban a mobiltelefonok mennyire korlátozzák a valódi kapcsolódást, az egymásra való odafigyelést, így szerettem volna egy olyan eszközt létrehozni, mely kis helyen elfér, és bárhova vihető….
Így született meg az 50 kártya, melyet nagy szeretettel állítottam össze. A kártyák küllemét lelkes egyetemi gyakornokok készítették, ízlésesen, kreatívan, hogy öröm legyen őket használni. Minden apró részlet szeretettel és odafigyeléssel készült, és ez használat közben is érzékelhető.
A kártyák felépítése
Több témakört ölel fel a kártyák tartalma. Konfliktuskezelés, stresszoldás, társas kapcsolatok, önismeret, képzelet – ezek mind fontosak a kommunikációban, az emberi kapcsolatok építésében. A kártyákon az adott témához kapcsolódó kérdések segítik a beszélgetést, lehetőséget adva arra, hogy a lehető legmélyebben ki lehessen vesézni az olvasottakat, és gondolkodásra késztesse a kártya használóját.
A kártyák használata
6 éves kortól ajánlom, utána nincs felső korhatár, hiszen beszélgetni mindig jó. Többféle módon lehet a kártyákat használni, íme néhány ötlet (a teljesség igénye nélkül):
1. Húzz egy kártyát önmagadnak a reggeli kávé vagy tea mellé, és gondolkodj el rajta. Válaszold meg magadnak a kérdéseket, ismerd meg jobban és mélyebben belső világodat, és találd meg a számodra örömöt hozó új választásaidat.
2. Pároddal/gyermekeiddel/szüleiddel időnként húzzatok 1-1 lapot, és beszéljetek magatokról egymásnak a kihúzott kártya tartalmáról. Ha mindketten jól kibeszéltétek magatokat, cseréljétek el a lapokat, és adjatok lehetőséget a másiknak is a vélemény nyilvánításra.
3. Baráti társaságban hasonlóképpen járhattok el: mindenki húz egy lapot, és beszél róla. A kártyákon szereplő kérdések segítségével könnyen megtalálhatod a válaszaidat, de további kérdéseket is feltehettek egymásnak. Ha a kör véget ért, húzhattok új lapokat, vagy körbe adhatjátok a már kihúzott kártyákat, és folytathatjátok a beszélgetést.
4. Társaságban 1 lapot húztok, és mindenki beszél ugyanarról a témáról. Jobban megismerhetitek egymást, és mobiltelefon nyomkodás helyett egymáshoz tudtok kapcsolódni.
5. Vidd magaddal a kártyapaklit étterembe, utazásra, és amíg az ételre vártok, vagy épp álltok a dugóban, használjátok a kártyákat mobiltelefon nyomkodása helyett. Kapcsolódjatok egymáshoz, ismerkedjetek, nevessetek, szórakozzatok – gyerekeitekre, barátaitokra, szüleitekre, testvéreitekre hangolódva.
6. Ha terapeuta vagy, használd a kártyákat az érzelmek feltárására, beazonosítására a munkád során. Úgyis tudod, hogy pontosan azt a kártyát fogja húzni a vendéged, amire éppen akkor a legnagyobb szüksége van.
Jó játékot, kellemes időtöltést!

4 990 Ft

Megosztom

Fontos Információk

A bejelentkezéseket telefonon munkaidőben, 8-17 óra között tudom elfogadni annak érdekében, hogy elkerüljük azt a rengeteg felesleges időt, melyet üzenetek írásával töltünk. Mivel rengeteg üzenetet dolgozok fel naponta, és elég sok időt töltök autóban is, ezért sajnos előfordult, hogy az üzenetben történt időpont kérésekre nem tudtam időben válaszolni (vagy nem is válaszoltam, mert “kinőtt a zsákból”)

Abban az esetben, ha épp kezelek, és nem válaszolok a hívásra, az első adandó alkalommal vissza fogom hívni, amennyiben telefonszámát a készülék kijelzi.

Telefon: +3670 609 1088

A honlapon lehetőség van online időpont foglalásra is, az ÁSZF-ben megadott feltételek szerint.

Kérem, hogy tartsuk tiszteletben egymás időbeosztását, és legyen tekintettel arra, hogy az időmet/tudásomat értékesítem. A lefoglalt időpontok egymásra vannak építve és korlátozottan érhetők el.

Az alábbi feltételek szerint kezelem a lemondásokat:

  • 48 órán belüli lemondás esetén a kezelés árának 50%-a kerül kiszámlázásra
  • 24 órán belüli lemondás esetén a kezelés árának 80%-a kerül kiszámlázásra

Ki nem egyenlített számla esetén nem vállalom a további kezelést vagy konzultációt!

Online foglalás / előre fizetés esetén:

  • 48 órán belüli lemondás esetén 50% kerül visszautalásra
  • 24 órán belüli lemondás esetén 20% kerül visszautalásra
Shopping Cart
hu_HU